A Memorizer az EDUCATIO 2010. oktatási kiállításon

Ez úton köszönjük a látogatóknak az érdeklődést, az érdekes beszélgetéseket, nem utolsó sorban a különböző, oktatásra vonatkozó ötleteket. Köszönjük az Új Calculus Bt.-nek a lehetőséget, hogy velük közösen vehettünk rész a kiállításon. A Memorizer-t mindenekelőtt a Derive és az Autograph programok 30 napos próbaverziója, használatának gyors megismerésére ajánlottuk. Ennek legegyszerűbb módja, ha az alábbi leckéket:

közvetlenül az interneten tanulmányozzuk, a fenti linkekre kattintva.


Többen érdeklődtek a matematikától különböző tantárgyak, egyéb ismeretek után is. A Memorizer-ben bármilyen területről készíthetünk oktatási anyagokat, hiszen szöveg, hang, kép, videó és internet hivatkozások segítségével bármilyen ismeretet leírhatunk, rögzíthetünk. Az egyik érdeklődőnek a nátriumról szóló lecke nyerte el a tetszését, hiszen olyan kísérletet mutat be a tananyag közvetlen közelről, melyet ilyen kis távolságról szemlélni akár kockázatos is lehet.

Emlékeztetünk arra, hogy az internetes tananyagok funkcionalitása sokkal kisebb, mint a gépünkre letöltött és installált Memorizer funkcionalitása, hiszen ez utóbbi tartalmazza diákonként, hogy mit sajátítottak el, és azt a továbbiakban nem kérdezi, nem gyakoroltatja, hogy időt takarítsunk meg…

Azok kérdésére, akik a leckekészítés iránt érdeklődtek, itt megismételjük, hogy a Memorizer segítségével bárki képes egy scanner, vagy digitális fényképezőgép segítségével, csak a saját idejének költségén, élőszóban is elhangzó tananyagokat készíteni, és az interneten másokkal megosztani. Videót a kamerával történő rögzítés mellett, egy mindössze 20 dolláros program segítségével is készíthetünk, a számítógépünk képernyőjén lejátszódó eseményekről. Ez azt jelenti, hogy például egy tetszőleges platformon készült, geometriai szerkesztő program szerkesztési folyamatát, videóként beépíthetjük az anyagba, függetlenül attól, hogy az illető programot felkészítették-e embedded - beágyazott kimenet előállítására, vagy sem...

Ha valakinek felkeltette a Memorizer rendszer az érdeklődését, esetleg készítene tananyagot, annak nagyon szívesen felajánljuk a segítségünket, keressenek bizalommal:

Jeney Attila
attila.jeney@gmail.com


nice article

Amazing allocation !!! Above fantastic information shared about online strategies & Google AdSense info that is really awesome and this will be useful to all. Thanks a lot. Keep it up the great work ! :) lenovo a820